2011. november 28., hétfő

Izrael támadó rakétákat telepített ma


Israel Preparing Iran Attack? jericho3A szemtanúk friss beszámolója és Aaron Klein (amerikai szerző, közel-keleti tudósító, a WorldNetDaily jeruzsálemi irodájának vezetője) szerint Izrael a mai napon gyanús katonai mozgásokat hajtott végre. Támadó jellegű rakétákat helyeztek pozícióba Jeruzsálem külső részén és a West Bank-ben.

A tudósítók közepes és hosszú hatótávolságú Jericho rakétákként azonosították a tölteteket, melyek mozgatása még Izraelben is szokatlannak számít. A fenti hírt a Palesztín Hatóság hírszerzése is megerősítette: "egy nagy hatótávolságú rakétát állítottak fel Jeruzsálemtől ÉK-re Neve Yaacov mellett, ami szerintük nem a palesztínok ellen, hanem egy Irán elleni támadáshoz kapcsolódik. Ezek a rakéták alapvetően támadó célt szolgálnak és nem légvédelmi rakéták."

Természetesen Izrael nem erősítette meg a fenti híreket és elképzelhető, hogy egy teszt részét képezik a mozgások vagy a Szíria ellen tervezett NATO-csapás kellékeként állt készenlétbe Izrael.
Azért érdemes figyelni az itt zajló eseményeket, mert bármelyik katonai mozzanat szikra szerepét tölt(het)i be az események gyújtózsinórjának begyújtásában.
    Financial TimesKözben a Financial Times egyik vezető szerkesztője, Wolfgang Münchau  szerint az Eurózónának maximum 10 napja van hátra
    A lényeg, hogy most értünk be igazán a "Végjátékba". (Teljes cikk)

2011. november 27., vasárnap

Összeesküvésből valóság lett - Az állampolgár az ellenség


Összeesküvés-elméletből nagyon hamar valóság lett! Ezreket tartóztatnak le, mert tiltakoznak a koorporáló cégek és bankok kizsákmányolása ellen..., "halálos könnygázzal" lövik szét a tüntetőket Egyiptomban..., Európa hamarosan utcára vonul...Az USA viszont lép...
Arrest Americans
Jövő héten szavaz az amerikai szenátus arról a titokban elkészült törvényjavaslatról, mely lehetővé teszi ezután, hogy a hadsereg állampolgárokat internálhasson mindenféle vádemelés vagy tárgyalás nélkül. 
A tervezet a mostani és mindenkori elnöknek jogot ad arra, hogy az USA teljes területén - mintha harcmező ("battlefield") lenne hadsereget vegyen igénybe és civileket - akár saját kertjükben letartóztathassanak mindenféle előzetes eljárás nélkül. (írja a washingtoni választási iroda egyik képviselője).
Ha minden igaz, hétfőn döntenek arról az un. Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényjavaslatról, mely törvénybe mondja a határozatlan idejű fogva tartást, mely a Patriot Act és 9/11 után eddig csak terroristagyanús személyekre volt alkalmazható. Ezután bárkire. 
Most már csak a mesevilágban élők nem fogadják el, hogy mire is kellett az USA-nak a 9/11 támadássorozat saját maga ellen. Látjuk az USA háborúit és világháborús készülődését és látjuk hogyan vette el a szabadságjogokat és mire készül még belföldön. 

Nem, ez nem valami összeesküvés-elmélet, hanem a jelen !
Lehet, hogy eddig az volt, de a szemünk láttára válik valósággá, amiről Alex Jones beszél folyamatosan az Infowars.com-on és amiről nyáron írt a Világ Helyzete. 


A forgatókönyvről már többször is írtunk... Legyen szó az "Angol-Szász Misszió"-ról vagy a szabadság felszámolásáról, ami most zajlik.
Az a 800 FEMA internáló tábor, ami az utóbbi pár évben épült, nem céltalanul, hanem igenis okkal készült, ha elszabadul a helyzet.

(FEMACamp - American Locdown teljes 86 perces film)
(USA = Police State - Rendőrállam a 21.Században)
+POLICE STATE 4: RISE OF FEMA full film 2h:20min
Sőt ha megnézzük a jelenlegi világpolitikai lejtmenetet,
a hirtelen ellenséggé váló Kelet... oroszok, kínaiak internálása is azonnal megkezdődhet ezekbe a táborokba, ahogy megtették már ezt a japánokkal is. Csak most sokkal nagyobb méretekben gondolkodnak az Irányítók.
("FEMA koncentrációs táborok készen" dokumentum)


Szintén mai hír, hogy brit külügyi szakértők is arra figyelmeztették James Cameron-t, hogy lázongásokra kell felkészülni hamarosan az EU-ban is - Főleg Olaszországban és Spanyolországban először, amikor összeomlik az Euró....A kormányuk azon alapozva tervez, hogy az Euró összeomlása már nem "igen vagy nem", hanem "mikor" kérdése. "Az a mi érdekünk, hogy kijátszanak minden időt, amit lehet, mert annál több időnk marad felkészülni" - mondta a miniszter.


Ezzel párhuzamosan zajlik az európai államok szuverenitása feletti hatalomátvétel.
És ahogy írják: "Bankárok ragadták meg Európát...a Goldman Sachs vette át".  

Szemernyi kétségünk sincs már efelől, hiszen nyíltan csinálják. Mindegy, hogy olasz, görög vagy magyar miniszterelnökről van szó. Elég csak a mostani Moody's leminősítésre gondolni, mely Warren Buffet milliárdos befektetési vállalata egyébként. Mi pedig egy zseton vagyunk a nagy "Illuminopoly" táblán, amin forintgyengítéssel milliárdos hasznokat lehet realizálni naponta... Lengyelország felminősítésre számított mellesleg, mert olyan jók a mutatói, de ők is le lettek degradálva...
Cél a nemzetállamok megölése és a nemzeti érdekek felszámolása! Semmi nem véletlenül történik!

Nagyon jól tudják az adott ország közvéleményét is manipulálni. Mindenhol ezt tapasztaljuk...: összeroppantják, a gazdaságokat adóssággal, meggyengítik valutákat spekulációkkal /az amúgy is (deviza)hiteleket nyögő nemzeteknek ez a méreginjekció/ és az elégedetlen tömegek elégedetlenségeként - akiknek fogalmuk sincs a háttérben zajló folyamatokról - a saját polgárok viszik majd be a kegyelemdöfést az általuk megválasztott kormányoknak. 

A problémamegoldás már automatikus: azt a választ adják majd, hogy külső segítségre van szükség, aki pont valami uniós biztos vagy világbanki vezér lesz természetesen.
"Szépen lassan" ők állnak majd az államok élén, az elégedetlenkedő embereket a hadsereggé formálódó rendőrség fogja világszerte egy elnyomó rendszer gépezeteként beterelni a VILÁGKORMÁNY irányítása alatt álló államba, ahol mindenki engedelmeskedik, nincs nemzet, nincs készpénz, nincs vallás és hamarosan család sem. Mindenki megkapja a kis RFID azonosító chipjét a bőre alá, melyek gyártása már most is zajlik VeriChip néven...

De nem kell izgulni, ez nem fog már mindenkire vonatkozni és nem is érint mindenkit!
Csak azt a maradék kb.1 milliárd embert.
....amit célul tűztek ki a Georgia-i Tanúköveken...akik túlélik AZT, aminek előkészítése szintén a szemünk előtt zajlik!


Ja, hogy hová tűnik a 6milliárd ??? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.... Bár Ők amúgy is 500milliót írtak azokra a kövekre, úgyhogy még örüljünk...

És bocsánat, ha kicsit cinikus voltam...

2011. november 26., szombat

Szuperfegyverek és elmemanipuláció

Minden, amiről a Világ Helyzete oldal szól. Kötelező végignézni mindazoknak, akiknek van igénye a valóságra. (Elektromágneses sugárzás, szuperfegyverek, elmemanipuláció és jelenünk folyamatai...)

2011. november 25., péntek

Felébredt az orosz medve és mérges - Hidegháború a kelettel és igazi Szíriával


Dmitrij Medvegyev a polgárokhoz címzett beszédet mondott azzal a helyzettel kapcsolatban, amelyik a NATO-országok európai rakétavédelmi rendszere körül alakult ki. 

„Az orosz védelmi tárca megbízásomból Kalinyingrád városban haladéktalanul hadrendbe állítja a rakétatámadás-jelző rendszer radarállomását. Másodszor. Az orosz légi-kozmikus védelmi rendszer kialakítása keretében elsőrendű feladata lesz a hadászati nukleáris erők objektumai fokozott fedezete. Harmadszor, azokat a hadászati ballisztikus rakétákat, amelyeket a hadászati rendeltetésű rakétacsapatoknál és a haditengerészetnél rendszeresítenek, a rakétavédelmi rendszeren áthatoló új rendkívül hatékony harci egységekkel látják el. Negyedszer. Azt a feladatot tűztem a fegyveres erők elé, hogy dolgozzanak ki intézkedéseket, amelyek szükség esetén biztosítanák a rakétavédelmi rendszer információs és irányító eszközei elpusztítását. Ezek az intézkedések megfelelőek, hatékonyak és nem költségesek.
”Oroszország ragaszkodik részvételéhez az USA és a NATO által kialakítandó rakétavédelmi rendszerben, konkrét jogi garanciákat követel arra vonatkozólag, hogy a rendszer nem irányul ellene.
Azonban ilyen garanciákat Moszkva nem kap.

„Amennyiben a nevezett intézkedések nem lesznek elegendők, az Orosz Föderáció az ország nyugati és déli részére korszerű csapásmérő rendszereket, olyan fegyverzeteket telepít, amelyek biztosítják majd az USA rakétavédelmi rendszere európai alkotóelemeinek elpusztítását. Ilyen lépésekhez tartozik majd az Iszkander rakétakomplexum elhelyezése a kalinyingrádi különleges körzetben. Az Oroszország számára nem kedvező fejlemények esetén fenntartjuk magunknak a jogot, hogy lemondunk további lépésekről a leszerelés és a fegyverzetellenőrzés szférájában." (Jovonk.info)

KAPCSOLÓDÓ CIKK:
Peregnek a háborús harci dobok - egyre hangosabban - Oroszország felemelkedése 
 FRISS HÍREK - FEATURED STORIES

Nukleáris amerikai anyahajó Szíria vizein! Kezdődik?

RT NEWS | Miközben az USA figyelmeztette a külföldi állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Szíriát, megérkezett a USS George HW Bush repülőgéphordozó anyahajó Szíria vizeire.
 Mondd el a véleményed a Facebook oldalon
Oroszország rakétákkal fegyverzi fel Szíriát, hogy védekezhessen egy NATO támadás ellen
Infowars | Nem fogják tolerálni, ha a nyugati hatalmak átlépik azt a bizonyos vonalat...

A hidegháború nem ért véget, felébredt az "orosz medve" és nagyon mérges

Infowars | Újra kelet és nyugat rakétái néznek majd farkasszemet egymással ?

Repüléstilalmi zóna bevezetését akarja az USA és az Arab Liga

Idők Jelei | A szír haderők megbénítását célzó műveletet arab és török repülők hajtanák végre USA logisztikai támogatásával. Ezután majd minden szem Oroszországra és Kínára tapad, akik egyértelművé tették, hogy semmilyen beavatkozást Szíria belügyeibe nem fognak tolerálni.

2011. november 24., csütörtök

Ez segíthet az "ébredezésben", ha még nem történt benned semmi változás

Sokan indultunk el az Ébredés útján, mikor kapcsolatba kerültünk Abraham Hicks üzeneteivel és rajta keresztül az Univerzum eddigi ismeretlen, viszont annál csodálatosabb működésével.




Amint Te is megismered, és magadévá teszed a tudást, és határozottan kifejezed szándékodat, hogy hozzád hasonló embereket vonzol be.

Ezáltal erőteljes tanítók és emberek kapcsolódnak majd össze, egy olyan világ megteremtése érdekében, amelyet ez a bolygó még soha nem látott..

A
 saját Forrásod tudatára ébredsz, és nem pedig mások, vagy a társadalom igényeit próbálod görcsösen kielégíteni. 
Amint összekapcsolódsz a saját Forrásoddal, akaratlanul is tanító válik belőled. Mert innentől kezdve minden embert a Forrás szemével látsz majd, amiből az emberiség óriási mértékben képes lesz meríteni.

Miközben ELMÉNK KINYÍLIK, A SZERETET ÉS FÉNY FORRADALMA ZAJLIK

2011. november 22., kedd

Peregnek a háborús harci dobok - egyre hangosabban


Egyre hangosabb a harci dobok zaja, ahogy az Infowars.com fogalmaz. Az előkészületek persze alig-alig kapnak nyilvánosságot a médiában. Hiszen minél kevesebben látják, ami történik, annál kisebb ellenállásba ütközik az Irányító Elit. Mikor meg beindul a folyamat, akkor már késő lesz bármit is tenni ellene.

Egyet biztosan mutatnak az események:

A nagy globális sakkjátszma újra beindult és folyik a világ érdekszféráinak újrafelosztása.

Ez viszont újra megmutatta, hogy hatalmas érdekellentétek feszülnek a süllyedőben lévő Nyugat (USA, Európa) és a felemelkedő Kelet (Kína, Oroszország) között. Ennek hadszíntere jelenleg pont az az amúgy is sérülékeny és lőporoshordónak számító muzulmán világ (Irán, Szíria), ahol egy szikra is elég...

Ha csak a friss híreket nézzük, nem sok biztató jelet találunk:

Orosz hadihajók érkeztek a szíriai vizekre, hogy megakadályozzanak egy „humanitárius közbelépés” ürügyével indított újabb NATO vezette támadást.


„Az orosz hadihajók a napokban érkeznek a szíriai fennhatóságú vizekre, jelentette a szír hírügynökség csütörtökön, egyértelművé téve, hogy a lépés félreérthetetlen üzenetet képvisel a nyugat felé, mégpedig azt, hogy Moszkva visszautasít bármiféle beavatkozást a szíriai zavargásokba,” jelentette a Haaretz. Oroszország egyre keményebben lép fel Szíria védelmében. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter polgárháborúnak minősítette az országban folyó erőszakhullámot, a nyugat ismételt vádjai ellenére.
Mark Toner a Fehérház szóvivője visszautasította, hogy Szíriában polgárháború dúlna kijelentve, hogy „az Egyesült Államok szerint, az Assad rezsim erőszakkal és megfélemlítéssel próbálja elnyomni az ártatlan tüntetőket.”
Ugyanezt a retorikát hallottuk Líbia esetében is, miközben a NATO erők a vadászrepülőkkel és vállról indítható rakétákkal harcoló al-Qaeda vezette lázadóknak nyújtottak légi támogatást, akiket szintén „ártatlan tüntetőknek” nevezett a nyugati média.

Oroszország támogatása nélkül Szíria szinte teljesen védtelen lenne egy NATO támadással szemben.

Robert Baer, volt CIA ügynök és Alastair Crooke, korábbi MI6 tiszt szerint a szír nép változást akar, de semmiképpen sem egy „humanitárius” NATO támadás formájában.


Mindeközben Oroszország figyelmezteti a NATO-t :
 felkészült egy nukleáris támadásra !


A képen: Nukleáris hatalmak és atomfegyverek száma
Az orosz hadseregtábornok, Nikolai Makarov elmondta, hogy a NATO keleti irányú terjeszkedése annak veszélyét rejti magában, hogy megnövekszik azon helyi konfliktusok száma, amiben Oroszország is érintett lesz. (Makarov az orosz fegyveres erők tábornoki karának feje, ami jelenleg a legmagasabb katonai pozíció az orosz fegyveres erőknél.)


Lengyelország, Magyarország, Csehország, Lettország, Észtország, Litvánia azok közt az országok közt vannak, amelyek a Varsói Szerződést NATO-tagságra cserélték. Oroszország hadilábon áll azzal is, hogy az Egyesült Államok egy amerikai rakétavédelmi pajzsot tervez Európa fölé.
"Az európai rakétavédelmi pajzs ma egy igen komoly probléma" - mondta Makarov tábornok.
Oroszország úgy látja a NATO terjeszkedését, beleértve a hajdani szovjet tagállamokat és a szovjet-blokk egykori tagjait Kelet- és Közép-Európában, mint a legnagyobb fenyegetést Oroszország biztonságára.


Oroszország Kínához hasonlóan rakétaként emelkedik felfelé
Ehhez nem kell magyarázat és nincs mit hozzáfűzni... :
Vlagyimir Putyin 2000-ben lett Oroszország elnöke. Kormányzása alatt az orosz gazdaság hatszorosára nőtt és a hetedik legnagyobbá a világon. Putyin alatt az orosz ipar 76%-al nőtt, a befektetések 125%-al bővültek, a reálbevételek majdnem megduplázódtak, és a havi átlagfizetés hétszeresére nőtt 80$-ról 640$-ra. 2000-től 2006-ig a fogyasztási hitelek negyvenötszörösükre nőttek és a középosztály 8 millióról 55 millióra bővült. A szegénységi küszöb alatt élő emberek száma a 2000-es 30%-ról 14%-ra csökkent 2008-ra.


Nyolcéves kormányzása alatt nagyobbrészt helyreállította az orosz katonai erőt és befolyást. Szövetséget kötött Észak-Koreával, Kínával, Mongóliával és Kazahsztánnal, hatékonyan biztosítva Oroszország keleti és déli határait.
Oroszország ma éles ellentétben áll 20 évvel ezelőtti önmagával. Az ország többé nem szegény, felhalmozott 516 milliárd dollár valutatartalékot, ami a harmadik legnagyobb a világon, csak Kína és Japán előzi meg. Oroszország leelőzte Szaúd-Arábiát, a világ legnagyobb olaj-exportőrét, ami azt is eredményezte, hogy a világ legnagyobb gázexportőreként Oroszország energiahordozók terén szuperhatalom lett. Oroszország egy erősen tudományos, repülőgép ipari és hadiipari nemzet, általános vélekedések szerint a világ második legfejlettebb haderejével bír az USA után.

Ezek a fejlemények mind aggodalomra adnak okot, főleg annak fényében, hogy az Irán ellen indított támadás Izrael oldalán folyamatosan napirenden van és folyik ennek előkészülete mind kommunikáció (média-tömegmanipuláció), mind katonai előkészületek tekintetében. Hogy ezt megelőzi-e egy Szíriában indított "bemelegítő" akció vagy sem, hamarosan ki fog derülni.
Egy biztos: az elkövetkező néhány hónap sorsdöntő lehet az emberiség életében....

(Felhasznált források: Infowars, Idők Jelei, Jövőnk.info)

2011. november 20., vasárnap

A mentőöv belül van - Kedvesség bumeráng


Ahogy David Icke mondaná,
"A végtelen SZERETET az egyetlen igazság, minden más csak illúzió".

Ezen gondolat jegyében érdemes megszívlelni mindenkinek a következő video(clip) üzenetét:

"KEDVESSÉG-BUMERÁNG"

Szeretnél segítséget a nehéz időszakokban ? 
Megmondjam, hol van a megoldás ?

A jelen és jövő (pillanatnyilag nehéz) időszakában 
a mentőöv tényleg belül található, ...a szívedben! 
És ez nagyon igaz!

Az önzetlen és feltétel nélküli  szeretet
a leghatalmasabb energia a világon.


Akik így élnek, nem tudnak boldogtalanok lenni, hiszen mindig van értelme az életüknek.
Ők tudják, hogy a Boldogság forrása mindig belül van és nem külső tényezőktől, körülményektől, emberektől függ.

Az ilyen emberek bíznak a jövőben, érékrendjük általában spirituális és kevésbé anyagias. 


A "szeretet-morzsák" elhintése a legjobb példája a pillangó-effektusnak:
Ahol a feltétel nélküli szeretet pillangója megrebbenti szárnyát, ott tényleg szeretet-lavinák jöhetnek létre.
Élj így minden nap és meglátod, nemcsak a környezetedben, hanem a saját életedben is változás fog beköszönteni! 

Próbáld ki, hiszen a legnagyobb energiát birtoklod és lehet, nem is vagy tudatában ! 
Itt az ideje aktivizálnod ! 

2011. november 19., szombat

"Magyarország már a lefolyóban van" - Mondja a Dow Jones - Avagy így csinálnak ki minket


Elöljáróban egy privát megjegyzés: Az IMF védőhálója körülbelül annyira jelent védőhálót, mint a maffia védőhálója, mikor védelmi pénzt szednek életben hagyásodért cserébe. A kettő teljesen ugyanúgy működik.
A héten pontosan ezt láthattuk:
az IMF bevonult a verőlegényeivel és közölte a boltot vezetőkkel nyakukat kicsit "megtekergetve", hogy ha nem fogadjátok el a feltételeinket, akkor jövő héten visszajövünk és felgyújtjuk az egész kócerájt...

Lényegében leírta a válságba került Magyarországot a Dow Jones egyik vezető szerkesztője az amerikai gazdasági hírszolgáltató egy kedden publikált videójában. A hírügynökség munkatársa nem érti, miért nem szólt senki a magyaroknak, hogy devizaalapú jelzáloghitelt nem szabad felvenni.

"Egyes eurózónán kívüli országok is egyre inkább nyomás alá kerülnek, elsősorban Magyarország, ahol a befektetők kivonulása miatt súlyos következmények körvonalazódnak" - így vezette fel Nick Hastings, a Dow Jones devizapiaci szerkesztője a hírügynökségnek azt az anyagát, amelyben két régiós tudósítóval Magyarország helyzetét boncolgatta.

A Dow Jones videója Magyarországról:

Hastingsnek arra a kérdésére, hogy mitől sebezhető Magyarország, az egyik tudósító, Clare Connaghan azt válaszolta, azért, mert nagyon sok a devizaalapú jelzáloghitel, és az összes jelzáloghitel kétharmadát az utóbbi időben különösen sokat erősödő svájci frankban vették fel.
Hastings itt értetlenkedve elnevette magát, mondván, "mindenki azt mondja, hogy ilyet nem szabad csinálni, jelzáloghitelt csak saját devizában szabad fölvenni". Azt is hozzátette, "valakinek szólnia kellett volna a magyaroknak, hogy amit tesznek, az nem a legokosabb dolog".
A másik tudósító, Geoffrey Smith magyarázatképpen megjegyezte, a frank- és forintalapú hitelek kamatszintjében hatalmas volt a különbség. Úgy vélte, bár a magyar kormány próbálja kezelni a problémát, nincs nagy mozgástere, mert az előző kormányok ötvenről nyolcvan százalékra vitték fel a GDP-arányos államadósságot. "Magyarországnak most elég nacionalista kormánya van, mely tavaly elküldte az IMF-et, így az országnak nincs már olyan védőhálója, mint például Romániának" - mondta Smith.
Hastings itt ismét elnevette magát, majd azzal fűzte tovább a beszélgetést: "Szóval Magyarország megy lefelé a lefolyón, sajnos láttunk már ilyet más országok esetében - de hogyan hat mindez az eurózónára?" Miután Smith megemlítette, hogy az osztrák bankok nagy magyarországi kitettsége miatt a probléma akár Ausztria elsőrendű minősítését is veszélyeztetheti, Hastings egy vicces megjegyzést tett "az Osztrák-Magyar Monarchia utáni másnaposságról", mire Smith azzal reagált: [a Monarchiának] "fel sem lett volna szabad bomlania".

2011. november 17., csütörtök

Ha tudod az igazságot, jobban érted majd mi zajlik most - Aaron Russo a leghitelesebb forrás

Akiknek ez az oldal szól, biztos mindenki ismeri már Aaron Russo nevét, hiszen rendkívül hiteles és megbízható forrásként vonult be a történelembe a háttérhatalmak működésével és szándékaival kapcsolatban.

Aaron Russo (1943-2007) amerikai filmkészítő - Bette Middler és a The Manhattan Transfer menedzsere, tv-sorozatok és hollywoodi filmek producere (pl. "Szerepcsere"). A politikába az 1990-es években kapcsolódott be, amikor olyan videókat készített, amelyekben bírálta a NAFTA, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást, a kábítószer elleni kétszínű háborút, az országos személyazonossági igazolvány bevezetését, valamint Amerika egészségügyi rendszerét.
Russo 1998-ban megpályázta Nevada állam kormányzói tisztségét- ezáltal közel került azokhoz a körökhöz, akiket ma Irányítókként szoktunk emlegetni. Aaron Russo elmondta, hogy Nicholas Rockefeller, a Rockefeller-dinasztia jelenlegi második embere többször is felkereste azért, hogy lépjen be a Külkapcsolatok Tanácsába, a New York-ban működő Council on Foreign Relation (CFR) nevű elit szervezetbe.

Nick Rockefeller szoros baráti kapcsolatba került vele és egy évvel a 2001. szeptember 11-i eseményeket megelőzően fontos információkat mondott el neki.
Erre így emlékszik vissza Russo:

"Rockefeller barátommal társalogtam, s ekkor ezt mondta nekem: 'Aaron, lesz majd egy esemény'...s ebből kifolyólag megtámadjuk Afganisztánt, hogy megépíthessük a Kaszpi-tengeren át vezető kőolajvezetékeket, ezután Irak ellen fordulunk, hogy átvegyük a kőolajat és létrehozzunk egy támaszpontot a Közel-Keleten, hogy ezt a térséget az új világrend részévé tegyük. Ezután Venezuelára térünk rá, s mindez ebből az eseményből fog következni."

Rockefeller azt is elmondta, hogy be fogják vezetni a világszerte érvényes és kötelező nyilvántartási rendszert globális személyazonossági igazolvánnyal. Azt is hozzátette: ha csatlakozik az elithez és a CFR-hez, akkor ő mentesül azok alól a rendőrállami intézkedések alól, amelyek mindenki másra kötelezőek lesznek.
Nick Rockefeller arra is kitért, hogy az elitdinasztiák kezdeményezték és finanszírozták a Nők Felszabadításával kapcsolatos Mozgalmat (Women Liberation Movement), hogy a lakosság női felét is megadóztathassák. A gyermekeket minél előbb kiveszik a családi kötelékekből és állami iskolákban, intézetekben nevelik őket. A nők így munkavállalókká és adófizetőkké tehetők.
Véleménye szerint a jövedelemadó a totalitarianizmus, azaz a rendőrállami diktatúrának az eszköze. Ez teszi lehetővé, hogy a pénzdinasztiák tulajdonában lévő nagyvállalatok, vagyis a korporációk ellenőrizzék a mindenkori kormányt, amely viszont a pénz- és korporációs oligarchia olyan intézményeinek, mint a Külkapcsolatok Tanácsának terveit hajtják végre. Russo hangsúlyozza, hogy jelenleg a nagy bankok irányítják Amerikát. Ők bocsátják ki a pénzt és állapítják meg annak az értékét. Lehetőségük van arra, hogy hamis pénznek nevezhető fedezetlen pénzt bocsássanak ki. Az elitista magánérdekeknek ez a korlátlan érvényesülése valójában a fasizmus felé viszi Amerikát. A kormány megszűnt a lakosság szolgálatában álló és annak jólétéről gondoskodó közintézményként funkcionálni. Ez pontosan az, amit Thomas Jefferson az Egyesült Államok harmadik elnöke mondott: "Ha az amerikai nép valaha is megengedi a bankoknak, hogy ők ellenőrizzék a pénz kibocsátását... A bankok és a korporációk tovább növekednek és megfosztják a lakosságot minden vagyonától egészen addig, míg gyermekeik arra ébrednek egy szép napon, hogy otthontalanná váltak azon a földrészen, amelyet apáik megszereztek."

Russo szerint a jelenlegi jövedelemadó rendszer tervezett és összehangolt hosszútávú stratégia eredménye. Az újabb nemzedékek nem tudják, hogy olyan csapdába kerültek, amiből nem tudnak elmenekülni. A középosztályt módszeresen és szándékosan felszámolják és a lakosság a szolgai függés szélére kerül. A dollár vásárlóértékét tervszerűen aláássák és a hátramaradó megélhetési költségeket csak azok engedhetik meg maguknak, akik ebből a rendszerből hasznot tudnak húzni. Mindkét nagy politikai párt együttműködik a bankhatalommal és jogszabályokkal is elősegíti a nemzet szolgasorsba taszítását. Az amerikai népnek elege van az elitből és abból, hogy élve falják fel őket, úgy hogy ezt alig érzékelik. Ez a tökéletes bűncselekmény, a bűnöző kapitalizmusnak a tetőpontja. Amit ma ez az elit és a tulajdonában lévő pénzimpérium elad az amerikai népnek patriotizmusként, Russo szerint valójában fasizmus és annak az átfogó programnak a része, amelynek lényege a lakosság pénzügyi, spirituális és mentális megerőszakolása.

(In: Dr. Drábik János: Orwellia - A pénzhatalom globális magánbirodalma. Gold Book, 2007.)

A képen Russo és Rockefeller
Az 1 órás interjú 2-3. részében felfedi, hogy a pénzuralmi rendszer birtokosai milyen jövőt szánnak az emberiségnek és szeretettel szólít fel az ellenállásra, a felébredésre és arra, hogy ne dőljünk be a félelemkeltő propagandának. Érdemes megszívlelni a szavait!

A videók végén mi magyarok is megkapjuk a választ arra a kérdésre, hogy csak kizárólag milyen módon tudjuk saját országunkat visszaszerezni, mikor és hogyan tudjuk saját kultúránkat szabadon, függetlenül megélni, azon a földrajzi területen, amit elődeink magukénak választottak.

Nagyon naív és tudatlan az az ember, aki azt meri gondolni, hogy ezek a körök, csak úgy, például egy esetleges választási győzelemmel, vissza fogják nekünk adni, mindazt amit elvettek tőlünk. Ha valaki megfelelő mennyiségű és minőségű információval rendelkezik az Illuminátus-szabadkőműves rendek hatalmáról vagy eszköztárával kapcsolatban, ezt biztos nem fogja gondolni. Ahogy Aaron Russo is említi az interjú végén, ahogy az amerikai nemzet sem tudja visszavenni saját kultúráját, országát, anélkül, hogy ne lázadna fel, úgy ezt senki sem fogja tudni megtenni, elérni. Észhez kellene térni végre ezzel az utóbbi fontos ténnyel kapcsolatban, és legelőször azoknak aki a legjobban tudatában vannak annak, hogy kivel állunk szemben.

2011. november 16., szerda

Bankoligarchák ostroma alatt áll Európa


OSSZÁTOK MEG MINDENKIVEL ! TUDJA MEG AZ EGÉSZ VILÁG !
Csendes és a média által természetesen elhallgatott hatalomátvétel zajlik Európában, ahogy az előző cikkben is szó volt róla. 318Ft-on az Euró, az IMF és a "hitelminősítők" gyakorlatilag a végsőkig szorítják a hurkot, amit a nyakunk köré tekertek. Éppen a DEMOKRÁCIA FELSZÁMOLÁSA ZAJLIK országról országraVegyük már észre, hogy a háttérben ugyanazon erők állnak! Mindig egy és ugyanaz a bankár-elit, mely dönt most Európa sorsáról.
Azok döntenek a megoldásról, akik magát a problémát okozták ???
Ez a világtörténelmben még egyetlen egyszer sem működött és mindig valami rosszabb sült ki belőle! 

EMBEREK ÉBREDJETEK MÁR FEL VÉGRE! 
Meddig szorítja még a nyakunkat a Rotschild-Rockefeller-Morgan és a Goldman-Sachs ??? Vagy nevezzük IMF-nek? Bilderberg-csoportnak ? Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) vagy Trilaterális Bizottságnak? Ja bocsánat, egy hete kb. Frankfurt csoportnak nevezi magát az új testület, mely ugyanazon emberekből áll. Ők döntenek most. Te nem hallottál még a főáramű médiában semmit róla? HÁT ÉN SEM! Biztos nem fontos...


Meddig fojtogatjátok még a rabszolgáitokat? Addig, amíg amíg meg nem fulladunk ? , illetve a magyar kormány levegő után kapkodva végre azt nem mondja az uzsorás bankároknak:


JÓL VAN, TIÉTEK AZ ORSZÁGUNK, VIGYÉTEK! 
Diktáljátok csak mit tegyünk népünkkel !,
milyen megszorításokat szeretnétek?, hány embert bocsássunk még el?,
                                    mely gyárainkat zárjuk be a kedvetekért?
                                                    Kellene az ivóvízkészletünk?
                                                              vagy csak a termőföldjeink cserébe majd a hitelért, amit ránk akartok nyomni?
Hiszen jól tudjátok, hogy azt soha vissza nem tudjuk fizetni nektek? Vagy pont ezért akarjátok, hogy aztán felvásároljátok a maradék országunkat, amit nem loptatok még el az I és II. Világháborútokban, Trianonban ? vagy nem adtátok oda az oroszoknak?



Tudjátok meg, hogy Magyarország az Aranykor népe. Egy több évezred óta létező nemzet, ősi civilizációk leszármazottja. Ti a Vaskor csökevénye vagytok, anyagi kapzsiságotok és hatalomvágyatok rabságában. Időtök a végéhez közeledik!

Spiritualitásunk viszont nem engedi, hogy megegyétek az életünket,
a szeretetet, a szerelmet, a magyar családot,
a magyar kisfiút és kislányt,
mely NEM KOZMOPOLITA,
nem GLOBALISTA,
nem LIBERÁLIS szörnyszülött,
hanem SZABAD és ÉRTÉKEKKEL RENDELKEZŐ MAGYAR EMBER. 

2011. november 14., hétfő

A pénzoligarchák megeszik a demokráciákat ! Ennek útjában áll Orbán Viktor?

Magyar politikával szándékosan nem szokott a "Világ Helyzete" foglalkozni,de az alábbi hír és interjú nagyon megütötte azt a limitet, hogy érdemes legyen megosztani és közösen elmélkednünk rajta. (Itt vagy a Facebook csoportban, Világ Helyzete Oldalon

És akkor nézzük a cikket! Érdemes végigolvasni! (Lényeg a kép alatti részben van!)

„A periféria országainak demokratikus szerkezete fel van függesztve” 

Egy éven belül leválthatják Orbán Viktort?

Róna Péter közgazdász szerint Görögország és Olaszország után Magyarország vezetését is „saját emberére” bízhatja az Európai Unió.
Noha lenne lehetőség az euróövezet problémáinak orvoslására, ezek az eszközök egyelőre nem kerültek előtérbe. Jelenleg egy egészen más küzdelem zajlik, ami egy olyan eurózóna fenntartásáról és átalakításáról szól, ami a centrum és a periféria közötti erőviszonyokat betonozza be – nyilatkozta a mindennapi.hu-nak Róna Péter közgazdász.
Szerinte a periféria országainak szerepe a jelenlegi gazdasági szerkezetben annyi, mint a török vendégmunkásoké a 60-as években a német gazdaságban. Mint mondta, ennek a szerkezetnek az intézményesítéséről folyik most a vita. Amikor a görög válság beindult, minimális mennyiségű pénzzel kezelni lehetett volna a helyzetet, azonban Németország egyáltalán nem is foglalkozott a görög helyzettel, azt a látszatot keltve, hogy négy hónappal későbbi tartományi választásai miatt nem jó, ha Angela Merkel kancellár a görögök gondjaival foglalkozik.
Róna szerint mire a német kancellár pártja (CDU) számára vesztes tartományi választások lezajlottak, a görög helyzet teljesen elmérgesedett, azonban még ekkor sem foglalkoztak vele, és olyan konstrukciókkal álltak elő, amelyeknek nyilvánvalóan semmi hasznuk nem volt, és  kivitelezhetetlenek voltak. A bejelentett megállapodások nem valósultak meg. Az idei júliusi egyezségből semmi nem lett, de a két héttel ezelőtti G 20-as megállapodás sem sikeres, hiszen ahhoz, hogy működjön, Olaszországnak be kellene fizetnie mintegy 60 milliárd eurót. Bár ezt Olaszország nem tudja megtenni, bejelentették, hogy ez lesz a megoldás, tehát nyilvánvalóan kilóg a lóláb, hogy komolytalan a megállapodás – fűzte hozzá a közgazdász.

görög „mentőcsomag” egyébként egy hatalmas privatizációról szól, amelyben a vízművek, a villamos energia és a kikötők is szerepelnek az eladásra váró tételek között. Róna Péter portálunknak kifejtette: „jelenleg az zajlik, hogy a periféria országaiban a megválasztott politikai vezetőket az EU lecseréli a saját embereire. Az új görög miniszterelnök, Papadémosz az európai jegybank alelnöke, Mario Monti, aki valószínűleg Olaszország miniszterelnöke lesz, a brüsszeli európai bizottságnak volt belső piaci biztosa. Ez azt jelenti, hogy Olaszországban is lesznek privatizációs folyamatok, és ezt már le is írták.
A valutaalap és az IMF levélben szólította fel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt: Olaszország nevezze meg, hogy évenként miként tud 5 milliárd euró állami vagyont, ingatlant eladni, amely összeget teljes mértékben az adósság törlesztésére fordítaná.” (Válság: foggal-körömmel küzdenek az olaszok)
A közgazdász vélekedése szerint ez a mechanizmus már beindul, és egy éven belül Magyarország miniszterelnöke Andor László lehet, hiszen látszik, hogy az unió kihelyezi a periféria országaiba az általa ismert és megbízható embereket. Mindezt alátámasztja a Wall Street Journal cikke is, amelyben arról írnak, hogy Magyarországon lehet a következő nagy válság. A közgazdász szerint a cikk megalapozója Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának nyilatkozata lehet, amelyben a biztos elmondja, hogy mekkora lesz a magyar költségvetési hiány.
„A dolog lényege az, hogy óriási politikai átalakulás kezdetén vagyunk, amiben a periféria országainak demokratikus szerkezete fel van függesztve. Jelenleg már a döntéshozás az úgynevezett frankfurti csoport kezében van” – összegezte Róna Péter.
Az „Unió Politikai Bizottságaként” emlegetik a frankfurti Operaházban október 19-én összeállt testületet. A csoportot az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusának lassúsága keltette életre. Egyetlen érdemi határozata azonban eddig az volt, hogy értésére adta a görögöknek: a világon sehonnan nem számíthatnak egy centre sem addig, amíg nem teljesítik a legutóbbi uniós csúcson kialkudott feltételeket. Az „Unió Politikai Bizottságának” ezen határozatát nagy lelkesedéssel támogatta a többi tagország, de vezetőik már most ferde szemmel nézik egy olyan újabb uniós testület működését, amelynek munkáját képtelenek ellenőrizni. Ez a testület Európa gazdaságáról döntő testület ma már.
Privát vélemény: 

A múlt héten már érezhető volt, hogy valakik nagyon támadják a Forintunkat és mindent megtesznek Magyarország összeroppantására. (Elég csak ránézni a 315Ft-os euróra vagy 250Ft-os svájci frankra).
A szabadkőművesek bankrendszere ki akarja csinálni az országot, hogy aztán olcsón privatizálhassa értékeinket (elég csak az édesvízkészletünkre vagy termőföldjeinkre gondolni).
Ismerünk országot a Közel-Keleten, melynek egyikből sincs igazán...
Miért is támadja ez a rendszer kezdettől Orbán Viktort ? Mert egy olyan miniszterelnök, aki nemzete érdekeit védi és hovatovább visszautasítja a Világbank országokat kizsigerelő hiteleit, egy ilyen vezető útjában állt mindig is a globalistáknak. Eltűntették a görög elnököt, lemondatták Berlusconit...szépen vásárolják fel a nemzeteket. Ki lesz a következő ?....

2011. november 13., vasárnap

Az Apokalipszis városa lesz Oklahoma ?

Ízelítőt akar az Apokalipszisből ? Látogassa meg Oklahomát !

  
Idők emlékezete óta nem voltak olyan furcsa jelenségek Oklahoma-ban, mint az elmúlt időszakban. Egy némi humorézékkel megáldott helyi hölgy írta ki minap:
"Ha meg akarja tapasztalni, milyen az Apokalipszis mielőtt még bekövetkezne, csak látogasson el Oklahomába!"  Írta ezt hétfőn este, miután egy 4,7-es magnitudo erősségű utórengés követte az előtte bekövetkezett nagyobb, 5,6-os földrengést. Mindezt egy olyan területen, ahol egyébként nem szokott földrengés előfordulni!
Következett be mindez azután, hogy 6 tornádó pusztított végig Oklahoma D-Ny-i részén, amit hirtelen bekövetkező áradás előzött meg történelmileg szárazság által sújtott területeken... "Komolyan! Mi a fene folyik itt? " - Kérdezik a helyi lakosok.
A válaszok eltérőek... Véletlen, balszerencse, rossz időzítés, egybeesés, globális felmelegedés, Idők vége... Csak egy dologban van egyetértés: Az egész év rendkívül furcsa és egyedülálló Oklahoma életében. Ahogy a meteorológiai intézet mondja: január óta rengeteg rekord dőlt meg itt. Az emberek le vannak döbbenve és sokkolja őket: - 31 Celsius Nowata-ban, Oklahoma ÉK-i részén, 24óra alatt annyi hó esett, hogy teljes hófalak alakultak ki, az eddigi leghatalmasabb jégeső  (Gotebo) DNy-Oklahomaban. Ezen kívül a legnagyobb szélsebességet mérték itt. Az 5,6-os földrengés is megdöntötte az 1956-os rekordot.
Szóval joggal kérdezik, hogy mi a fene történik....

2011. november 12., szombat

Kinek is van titkos atomfegyvere és atomprogramja valójában ? TELJES FILM


Csak, hogy tisztán lássunk, válaszoljunk a következő kérdésekre! 
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos atomfegyverei ?

A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos biológiai és vegyi készletei ?
A Közel-Keleten melyik országban nem járnak külföldi ellenőrök ?
Melyik ország tartja gettókba zárva az általa megszállt területeken élőket ?
Melyik ország fenyegeti 
állandóan szomszédait, sőt területükből háborúk során részeket  foglal el a mai napig ?
Melyik ország akadályozza meg segélyszállítmányok eljutását ezeken a megszállt területeken élőkhöz?


Nem, nem Irak....nem is Irán...még csak nem is Szíria...


A választ nem nehéz megadni ezekre a kérdésekre: természetesen Izrael, ami páratlan előjoggal rendelkezik minden téren.

Izrael legszigorúbb titokként kezeli atomfegyverkezését, és ha minden a tervei szerint alakult volna, a világ a mai napig sem rendelkezne bizonyítékkal (a mindenki által gyanított) atomfegyverkezéséről.

Azonban Mordechai Vanunu nyilvánosságra hozta képeit, amik leleplezték Izrael Dimona-i atomerőművének valódi funkcióját.

Ebben a filmben a BBC riportere ezen a történeten keresztül mutatja be, hogy Izrael miként bánik akár a saját állampolgáraival is, ha nem értenek egyet a kormányuk politikájával, miként tartják félelemben őket; és miként viszonyul a Világ (elsősorban az USA) ehhez a politikához.




  
Ahogy növekszik a feszültség a Közel-Keleten, úgy lesznek egyre durvábbak az egymásnak címzett üzenetek is:

IRÁN üzenete az őt fenyegető Izraelnek és USA-nak:

"Ellenségeinknek, különösen az Egyesült Államoknak és kiszolgálóinak, valamint a cionista rendszernek tudniuk kell, hogy az iráni nemzet nem akar megtámadni egyetlen országot sem, de teljes erejével visszavág, ha (katonai) támadás vagy akár csak fenyegetés éri, mégpedig oly módon, hogy az agresszorok belülről semmisülnek meg" - mondta Hamenei hivatalos honlapja szerint. 
"Bárki dédelgessen is olyan terveket, hogy megtámadja az Iráni Köztársaságot, fel kell készülnie arra, hogy hatalmas pofonokat és ökölcsapásokat kap a hadseregtől, a Forradalmi Gárdától és a bászidzs (iszlamista) milíciától. 
Az iráni nép nem olyan, hogy csak ül ölbe tett kézzel, és tétlenül nézi, hogy fenyegetik múlékony, belülről rothadó hatalmak" - mondta a legfőbb vallási vezető. 

Ismeretlen eredetű sugárzást észleltek Európa több pontján


Több európai országban (Magyarországon is) radioaktív sugárzást mérnek néhány napja. A sugárzás alacsony szintű, de nem ismerik a forrást. (Original article) 

Úgy látom, már nem elég a Chemtrail vegyi permetezés az égen, a Fluoride, az Aszpartam, mindig akad valami újabb, ami az egészségünket bombázza...

Egyelőre nem tudta megállapítani a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, honnan származhat a sugárzás, amelyet Csehországból jelentettek, és Európa több pontján észleltek. Az ügynökség állásfoglalása szerint a sugárzás nem Fukusimából ered. Az osztrák környezetvédelmi minisztérium szerint orvosi laboratóriumból szökhetett ki a sugárzó jódizotóp.
A magyar sugárbiológiai központ szerint a budapesti és a miskolci mérőállomásokon mérték a jód-131 részecske megemelkedését, de egészségügyi kockázatot nem jelent. (Na persze! Imádom ezt a mondatot állandóan hallani...szerk.m)
A minisztérium szerint kizárható, hogy baleset történt valamelyik "határközeli" atomerőműben. Ebben az esetben jelzett volna az erőművek riasztórendszere - mondta.
A cseh sugárbiztonsági intézet arról tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy az utóbbi napokban igen alacsony mennyiségű jód-131 jelenlétét mutatták ki Csehország légkörében - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium. 
A NAÜ szerint a jód-131 részecskék nem jelentenek veszélyt a lakosság egészségére, azt azonban eddig nem tudták meghatározni, hogy honnan származnak. A bécsi székhelyű ENSZ-intézmény szerint hasonló jelenség mutatkozott más európai helyszíneken is. 
Dana Drabova, a cseh sugárbiztonsági intézet igazgatója azt mondta, hogy a jód biztos, hogy nem atomerőműből került a levegőbe, hanem valószínűleg valahonnan külföldről - írja a BBC.
A levegőben mért mennyiség olyan kevés, hogy csak nagyon érzékeny műszerekkel, többnapos mérési időtartam alatt lehet kimutatni - mondta Nikolaus Berlakovich osztrák környezetvédelmi miniszter szóvivője. Hangsúlyozta, hogy nem adtak ki riasztást a mérések alapján, de azt feltételezik, hogy orvosi laboratóriumból szökött ki az anyag.

Hasonló témák:

FLUORIDE - Csendes gyilkos fogkrémekben és az ivóvízben

Csíkok az égen = vegyi permetezés - CHEMTRAILS

CHEMTRAILS - VEGYI CSÍKOK és AZ IGAZSÁG(What in the World are they spraying?)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...